Bérbeadás

Teremtsünk együtt új vásárlói élményeket

Kedves Látogatók!

Stefánkovits Orsolya vagyok, Zuglóban élek. Szeretettel köszöntöm Önöket a Mundo Center, a kerület újonnan épülő multifunkcionális központjának honlapján. Azzal a céllal vágtunk bele ebbe a projektbe, hogy egy olyan környezet-és fogyasztóbarát komplexumot valamint teret hozzunk létre Zuglóban, Budapest egyik legszebb kerületében, mely nagymértékben hozzájárulhat annak fejlődéséhez –  amely a környéken lakók és tágabb értelemben a főváros is magáénak érezhet.

A nagyszabású projekt az Echo Investment S.A., Lengyelország egyik vezető ingatlanbefektető-és fejlesztő vállalata segítségével fog megvalósulni: a kereskedelmi és szórakoztató központok terén kiemelt tapasztalattal rendelkező cég immár száznál is több, közel egymillió négyzetméter alapterületű befejezett projektet tudhat magáénak, melyek iparági és fogyasztói visszajelzések alapján egyaránt a piac élmezőnyébe tartoznak.  A vállalat kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmemre, aktívan részt vettek többek között a BREEAM  minősítési programban is, ahol épületeik  kivitelezési és építészeti szempontból egyaránt kiemelkedő minősítést kaptak.

A Mundo Center  kiemelt szerepet játszik a kerület megújulásában: a beruházás gazdasági fellendülést, valamint jelentős életszínvonal-emelkedést is jelent, hiszen vonzó vásárlási és szórakozási célpont lehet nemcsak a kerület és a szűkebb környék lakosai, hanem akár a teljes fővárosi lakosság számára is.

Mindenkit bátorítok, hogy ismerkedjen meg a Mundo Centerrel, böngésszen a weboldalán, ahol minden fontos információ megtalálható a projekttel kapcsolatosan. Továbbá tapasztalt bérbeadó menedzseri csapatunk is az Ön rendelkezésére áll, amennyiben bármilyen kérdésük vagy kétségük lenne a beruházással kapcsolatban – forduljanak hozzánk bizalommal!
Stefánkovits Orsolya,
Bérbeadási menedzser

Stefánkovits Orsolya

bérbeadási
menedzser

Stefánkovits Orsolya


+ 36 308 695 553

We use a number of different cookies on our site. If you do not know what cookies are, or how to control or delete them, then we recommend you visit www.aboutcookies.org for detailed guidance.